Szeretet

A rendelőbe ugyan azért megyünk mi, akik ott dolgozunk, és a gazdik, akik állataikat hozzák oda: az állatok szeretete miatt. Ez közös mindannyiunkban.

"Ne hidd, hogy gyöngédség és önzés késztet az állatokat szeretni. Testvéreink ők, s ugyanabban a műhelyben készültek, mint az ember, s értelmük is van, néha bonyolultabb és finomabb, mint a legtöbb embernek. Mások nevezzék gyöngeségnek az állatszeretetet, gúnyoljanak ezért - te sétálj csak kutyáddal. Jó társaságban maradsz; s Isten tudja ezt."
Márai Sándor

A honlapnak ez a része a kedves történeteknek, idézetek, pozitív gondolatok számára fenntartott sarok, valamennyiünk örömére.

 

„Bárcsak megértenék az emberek, hogy az állatok ugyanolyan kiszolgáltatottak, s ugyanúgy függenek tőlünk, mint a gyerekek; ezt a gyámságot ránk ruházták.”
James Herriot

 

„Ameddig az emberek azt gondolják, hogy az állatok nem éreznek, addig az állatoknak azt kell érezniük, hogy az emberek nem gondolkodnak.”
Peter Bamm

 

„Az ember kivételével minden állat tudja, hogy a legfontosabb dolgunk az életben élvezni azt.”
Samuel Butler

 

"Akármilyen rövid a pillanat, mely része a mellettünk élő állatok életének, felélénkíti a miénket, és minden szempontból jobbá, tartalmasabbá teszi azt."
John Muir

 

„... és amikor elfogadjuk, hogy még a kevésbé fejlett aggyal rendelkezők is éreznek fájdalmat, új megvilágításban kezdjük majd átgondolni a többi állathoz fűződő kapcsolatunkat. Nem csak alázatosak leszünk, hanem szégyenkezni is fogunk, mivel nemtörődömségünk és tudatlanságunk oly sok kegyetlenséget okozott.”
Jane Goodall

 

„A macskákkal töltött idő soha nem haszontalan.”
Sigmund Freud

 

„Az a macska, aki jó családba kerül, megszokja, hogy beszélnek hozzá.”
L. Cooper

 

„Sose bántanám meg a macskám érzéseit, nem számít, hogy másokat ezzel mennyire bántanék meg.”
A.L.Rowse

 

„Amikor a macskámmal játszom, sosem tudom, melyikünk sportol többet.”
M.E.de Montaigne

 

„Most kaptam egy nagyon ragaszkodó perzsa cicát, az ő verziója az, hogy ő kapott engem.”
E. Underhill

 

„A macskák azt a szabályt választották maguknak, hogy nem lehet bajod abból, ha azt kéred amit akarsz.”
J.W.Krutch

 

 

„Nem igaz, hogy nem szeretem a háznépét. Én is tudok szeretni, mint minden élőlény, de nem kritika nélkül. Csak azt szeretem, aki szeretetre méltó. Érzelmeimnek nem adok hangos, látványos kifejezést. Aki nem érti meg csendes dorombolásomat, az nem méltó rá, hogy értelmes, jó ízlésű állatok ragaszkodjanak hozzá. Aki nem tud sokáig hallgatagon egy helyben ülni, az nem érdemli meg a társaságomat. Akinek mindig csak bravúros mutatvány kell, aki nem éri be a természetes mozdulatok egyszerű szépségével, az sohasem szerezheti meg a macska rokonszenvét. Aki mindig valami újat követel, aki folyton a változatosságot, az izgalmat hajszolja, aki nem kedveli a békét, az egyensúlyt, az állandóságot, aki azt hiszi, hogy mindig cselekedetekkel kell bebizonyítania létjogosultságát, aki nem ismeri a tűnődés szépségét, annak sohasem lesz hű macskája. Aki az élet felületes örömeit kergeti, annak a macska hátat fordít. Akit a macskák szeretnek, silány ember nem lehet.”
Bálint György : A macska naplójából

 

 

„Azzal, hogy valaki egy macskával köt barátságot, csupán azt kockáztatja, hogy gazdagabb lesz.”
Colette

 

„Aki gyűlöli a macskákat, az a következő életében egér lesz.”
Faith Resnick

 

„Az ókorban a macskákat Istenként tisztelték... és ezt ők sosem felejtik el...”
ismeretlen

 

"A macska, ha egyszer ráült a forró kályhalapra, soha többé nem fog forró kályhalapra ülni. De hideg kályhalapra sem."
Mark Twain

 

”A macska vendég a háznál.
A kutya családtag.”

”Aki képtelen szeretni egy kutyát, nem szereti az embereket sem.”
Alain Delone

 

„A kutya az egyetlen a világon, aki jobban szeret téged saját magánál.”
Charles Darwin

 

”A kutya jobb ,mint egy feleség: kevesebbet eszik, kevesebbet iszik, és már bundája is van.”
A kutyák, akikkel megosztható a létezés, különös és csodálatos lények, s nem lehet teljes az élet kutya nélkül...”
Gerald Durrell

 

”Mások nevezzék csak
gyöngeségnek az állatszeretetet,
gúnyoljanak ezért
- te sétálj csak nyugodtan
a kutyáddal.
Jó társaságban maradsz,
s Isten is tudja ezt.”
Márai Sándor

”Ne szégyelld te azt,
hogy szereted az állatokat.
Ne röstelled, ha egy kutya
közelebb van a lelkedhez,
mint a legtöbb embert,
akit személyesen ismersz."
Márai Sándor

„A kutyám jön, hogy kitöltse a hűtlen barátok által hagyott űrt a szívemben. Nincs benne irigység, rosszakarat vagy gyűlölet. Nem árulja el a titkaimat, nem lesz féltékeny a sikereimre és nem leli örömét a bánatomban.”
George Eliot

 

"Nincs a világon jobb lélekgyógyász az arcunkat nyalogató kiskutyánál."
Bern Williams

 

„Az eb szerfelett meggondolatlan szerzet. Fittyet hány rá, vajon igazad van-e vagy sem, milyen magasságokba kapaszkodtál fel az élet szamárlétráján, nem kérdi, gazdag vagy-e vagy szegény, buta vagy bölcs, bűnös vagy szent. bárhogy is forduljon azonban Fortuna kereke, akár jó, akár rossz hírnek örvendj, lehetsz köztiszteletben álló polgár vagy a család fekete báránya - ő akkor is ragaszkodik hozzád, a végsőkig védelmez - és az életét is odadobja érted...”
Jerome K. Jerome

 

„Nem számít, milyen kevés pénzed vagy tulajdonod van. Ha kutyád van, gazdag vagy.”
Louis Sabin

 

„Már nem vadkutya, hanem a legjobb barát a neve, mert barátunk lesz örökre, örökre, örökre.”
Kipling

 

„Egy jó kutyának, halála után, a legjobb helye a gazdája szívében van.”
Ben Hur Lampman

"Dicsérjék mások hálaadó lélekkel tanítójukat, az élet felé nekem egy KUTYA mutatta meg az UTAT."
Illyés Gyula

Minden kutya oroszlán az otthonában.
Olasz közmondás

"A föld egyetlen teremtménye sem követeli ki úgy a szeretetet, mint a csuromvizes kutya."
"A legtöbb kutyatulajdonosnak hosszas tanulás árán sikerül elérnie, hogy engedelmeskedjen a kutyájának."
Robert Morley

 

"Egy jól nevelt kutya nem tesz rá kísérletet, hogy rávegyen, oszd meg vele az ebédedet. Egyszerűen csak olyan bűntudatot ébreszt benned, hogy képtelen vagy jóízűen enni."
Helen Thompson

"Nincs az a hit, mely töretlen maradna, kivéve egy igazán hűséges kutyáét."
Konrad Lorenz

 

„A kutya az ember legjobb barátja: Nem ad tanácsokat, nem kér kölcsön és nincs rokonsága.”
(ismeretlen)

 

„A kutya valóságos szent.
Természeténél fogva tiszta szívű
és őszinte. Ösztönszerűen tudja,
mikor nincs rá szükség: Órákig
képes nyugodtan feküdni, mikor
királya belemerül a munkába.
Ám amikor a király szomorú és
szorong, odalopakodik hozzá, hogy
az ölébe hajtsa a fejét. Ne félj.
Sose bánd, ha mindenki más el is
hagy. Gyere sétáljunk egyet, és
felejtsd el az egészet.”
Axcel Munthe

 

 

"Ha befogadsz egy éhező kutyát és gondoskodsz róla, nem fog megharapni. Ez a legfőbb különbség egy kutya és egy ember közt."
Mark Twain

 

„Kutyád rajongását ne értelmezd annak döntő bizonyítékaként, hogy csodálatos ember vagy!”
Ann Landers

 

„A kutya éppen némaságával válik mindennél értékesebbé. Társaságában az ember rátalál a lelki békére, ahol a szavak elvesztik minden jelentőségüket!”
John Galsworthy

 

„Nem kell külön elnyernünk bizalmát vagy barátságát, mert ő születésétől fogva a barátunk: Behunyt szemmel is bízik bennünk; még születése előtt elkötelezte magát az ember mellett.”
Maurice M.

 

Hasznos tanácsok

A védőoltásokat olyan betegségek megelőzésére fejlesztették ki, melyek, ha kialakulnak, nehezen, vagy egyáltalán nem gyógykezelhetők....
Nem kell a szó szélsőséges, szinte negatív értelmében zöldnek lenni ahhoz, hogy az emberben felmerüljön az igény, hogy útjainkat...

Kérdezz, felelünk!

Oldalunkon az "Ügyelet" menüpontban minden fontos információ megtalálható az ügyeleti renddel kapcsolatban.